El fogok késni, a fenébe is, vissza kell lépnem a lakásba valamiért. Nem baj, majd szedem a lépteimet. Nem, valójában sosem kések el a munkahelyemről, mert egy órával előbb be szoktam érni. Úgy kelek és készülődöm, az indulást is úgy tervezem be, hogy bármi történjék is (lekésem a buszt, baleset miatti torlódás van, útközben boltba is beugrom, földrengés, armageddon, stb.), akkor is bőven munkakezdés előtt beérjek.
Másnak a hajszárító, kávéfőző, nekem a korai érkezés a rigolyám (vagy inkább az idegbaj első jele…) Nem tudom, valamiért nagyon idegesítőnek találom, ha valaki reggel az utolsó pillanatban esik be a munkahelyére. Hiába dolgozom 2 perc gyaloglásra a buszmegállótól, mégis utáltam, hogy minden reggel úgy esek be… Így aztán, amióta tehetem, inkább megelőzöm a bajt és korán bent vagyok.
Amióta pedig jött ez a járvány, a maga megválaszolatlan kérdéseivel, szabályaival, szigorú előírásaival, sétálok. Valójában megtehettem volna már korábban is, de a kényelem nagy úr, hogy a munkahelyemtől pár lépés csak a buszmegálló és alig 10 perc alatt hazaér az ember. Így aztán most kimondottan jól esik az a napi kétszer félóra séta. Feszült mindenki a munkahelyeken is, pedig örüljünk, hogy nekünk még van, a boltban, az egész városban csak riadt szemű, szájmaszkos embereket látok. Úgyhogy nekem ez lett a terápiám, hogy sétálok. Lassan, útközben zenét hallgatva kicsit kikapcsol az agyam. És nem utolsó sorban az egészségemnek is jót tesz. Kerülöm a főutakat, csendes kis utcákon haladok, ahol kora reggel kevés emberrel futok össze. Néhány kutyás, akiknek hozzám hasonló az időbeosztásuk, néhány – hozzám hasonlóan -munkába sétáló vagy kerékpározó ember. Egyébként csendes még a város. Imádom a kutyákat, de az ő érdekükben, kerülöm őket is, csak valahogy ők nem akarnak elkerülni engem. Na meg hát a gazdáikat is, nem mindenki veszi jó néven, ha a kutyája meg akarja simogattatni magát velem.
…
Ne nyüszíts már, viszem a pórázt aztán indulhatunk. Csak ígérd meg, hogy nem futsz el. Na jó, felteszem inkább a pórázt, bár alig van mozgás így reggel a parkban. Ha szerencsénk lesz, ma sem találkozunk senkivel és gyorsan megejtjük a reggeli sétát a kutyámmal. Hogy félek-e a vírustól? Nem, nem igazán. Attól jobban, hogy mikor tudok visszamenni dolgozni a munkahelyemre. Azt hittem meg fogok őrülni a lakásban, de egész jól feltaláltam magam, összeraktam ezt-azt, végre kidobáltam a felesleges holmikat. Annyira nem bánom, hogy nem kell emberek között lennem. És nem utolsósorban a kutyám is örül, hogy több időt töltök vele.
Jack már messziről észrevette, meg sem kellett fordulnom, elég ha ránéztem a kutyámra, tudtam hogy jön valaki a hátunk mögött. Pár hete gyalogol erre, gondolom korábban tömegközlekedéssel járhatott. Valami oknál fogva a kutyám állandóan megörül, ha meglátja, mint egy régi ismerőst. Gondolom, a csaj szereti a kutyákat és persze az én lökött kutyám meg mindenkihez odamenne. De meg sem próbálja megsimogatni Jacket, bár az arcán látom, hogy szívesen megtenné. Talán még el is mosolyodik ahogy ránéz a kutyámra.
Udvariasan inkább átmegy az út túloldalára. Látom rajta, hogy igyekszik kerülni azt a pár embert az utcán. Nincs rajta maszk, talán nem fél. Rajtam sincs, az igaz, bár én csak kutyát sétáltatni ugrottam le. Én mondjuk félek, de nem a vírustól…az emberektől kicsit jobban…
Minden reggel zenét hallgat, kíváncsi lennék vajon mit. Nem egy Justin Bieber-stílusú csajnak néz ki. Olyan lendülettel megy az utcán, biztosan késésben van. De akkor miért nem indul előbb? Majdnem minden reggel erre jön és szinte percre pontosan ugyanott találkozunk. Na, persze én is megtehetném, hogy később hozom le Jacket, de ennek a kutyának is van egy fura belső órája és valahogy nem sikerült még későbbre tolni a reggeli sétát. Rámosolyog a kutyámra. A tekintetét feljebb már nem emeli, mint aki zavarban van, hogy ennyire tud örülni egy kutyának. Pedig semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki szereti a kutyákat. A kutyámon is érzem, hogy szívesen odafutna, na de előrelátó módon pont ezért tettem fel a pórázt. Nem mintha harapós lenne, a gyerekek is mindig odaszaladnak hozzá a parkban. Nem is tudom… talán a járvány miatt jobb, ha nem engedem meg, hogy bárki is közel kerüljön hozzánk. Elvégre még tart a veszélyhelyzet…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: