Az egyik percben még süt a nap, mire eljutok a lakás egyik pontjából a másikba, már szinte esti sötétség vesz körül. Nem számít, ha már úgysem mehetek semerre, legalább nem fáj a szívem. Másképp mondhatnám, hogy “ebben a jó időben csináljunk valamit”. Szükség van a csapadékra, szóval örüljünk hogy végre esik. Sovány vigasz, így legalább aktív pihenéssel tölthetem a kényszerű bezártságot. Mindig is utáltam takarítani, ha már futott a lakás, akkor álltam neki. Most meg… Talán takarítócéget kellene alapítanom, mert ezekben a hetekben kellő tapasztalatot szerzek a különböző felületek megfelelő ápolásáról. Csak már kicsit unom.
5 héttel a járvány kezdete után az emberek egyre fásultabbak, egyre kevésbé motiváltak és szófogadóak. Én is észreveszem magamon a lazulást. De hogy ne agyaljak állandóan – és feleslegesen – azon, hogy mi lesz ezután, mikor lesz vége, stb, elhatároztam, hogy akkor itt az ideje egy rég dédelgetett álom megvalósításának. Így aztán újabb blogba kezdtem. Nem tudom, miért gondoltam, hogy blogot azok írnak, akikkel történik valami és ezt feltétlenül a világ tudomására akarják hozni. Most kipróbálom milyen az, amikor arról írsz, hogy nem történik semmi. Illetve, hogy ezt a “semmit” ki hogy éli meg és milyen érzelmeket vált ki az emberekből.
Majd az idő eldönti, hogy visszanézve ezeket a hónapokat, mire fogunk emlékezni. Az biztos, hogy mindenkit változásra, változtatásra kényszerített a járvány. Azt már kevésbé tudom elképzelni, hogy ezek a változások tartósak maradnak majd. Mindenki azt mondja, hogy a rohanó, pazarló, fogyasztó életük után rájöttek, hogy valóban lehet(ne) sokkal mértékletesebben is élni. Bölcs belátások, de vajon miután (többé-kevésbé) helyreáll majd az életünk, nem tér-e mindenki vissza az előtte megszokott életéhez? Mennyire tudunk majd korlátot szabni a fogyasztásunknak később is, amikor már sem vírus, sem járvány, sem törvény nem fog minket korlátozni abban, hogy utazzunk, fogyasszunk, vásároljunk, költsünk, pazaroljunk??! ……
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: